Tárhelyszakértő

A magyar domain negyedszázada

2015. március 22. - NM Dani

internet.jpgIdén lesz 25 éves a .hu tartomány - lassan indult be, de a hazai piac sajátosságaival együtt mostanra épp oly pezsgő, mint a nemzetközi, bár persze kisebb nagyságrendekkel operál.

Honnan indultunk?

A világ legelső .com domainneve, a symbolics.com éppen néhány napja lett harminc éves. A következő években sorban jöttek létre azok a tartományok, melyeket ma TLD-ként, legfelsőbb szintű domaintartományokként ismerünk. Ekkor még nem is a mai értelemben vett interneten bontogatták szárnyaikat a domainet, hanem annak elődjén, az 1990-ben megszűnt ARPANET-en.

E váltás idejére - és egyben a rendszerváltáséra, az első szabad választások évére - esik a magyar domainbirtok megszületése is. Az internet térképére egészen pontosan 1990. november 7-én került fel hazánk. Az első bejegyzett .hu domainre azonban további majdnem egy évet kellett várni. Ez a sokaknak ismerős, természetesen még mindig működő sztaki.hu volt, amelyet 1991. október 7-én, pontosan hajnali 2 órakor jegyeztek be. Ez még aznap követte a második - ez a mára már nem élő ella.hu volt, amely egy korai levelezőrendszernek adott otthont. Az évre ezzel le is tudtuk a lendületet, '92-ig nem született új magyar domain. De az indulás egyébként is döcögős volt, három év alatt alig másfélszáz domainnel kezdtük el belakni a magyar netet.

2000-ben indult meg az igazi ősrobbanás, egyetlen év alatt kétszer annyi domain regisztráltunk, mint előtte összesen, és 9700-ról 2001 januárjára 30 ezerre növekedett a .hu bejegyzések száma. A lendület 2012 nyaráig töretlen volt, azóta némileg alábbhagyott a regisztrálási lelkesedés - ma azonban már több mint 660 ezer delegált domain található .hu alatt.

hudomainstat.jpg

Várólista és jogviták

A magyar domainpiacnak korábban volt egy egyedülálló sajátossága is. Hazánkban létezett egy úgynevezett várólista, melynek rendeltetése az volt, hogy az esetleges jogvitákat még a delegálás előtt rendezhessék - mielőtt tehát a delegálás megtörténne, 14 napig bárki kifogásolhatja azt az Alternatív Vitarendező Fórumnál. A gyakorlat annak ellenére sokáig fennmaradt, hogy még aláírásgyűjtést is kezdeményeztek ellene, sokak szerint ugyanis indokolatlanul lassította a regisztrációs folyamatot. A várólista végül 2011. június 1-jén szűnt meg.

Érthető ugyanakkor, hogy a jogvitákat miért akarnák még idejekorán rendezni. Csak idén például sikeresen megszerezte az Orion az orionmárkabol.hu címet, a a Vaterának ítéleték az atera.hu domaint, és az UTE is megszerezte az ute.hu-t - viszont a Nestlé nem kapta meg a nespressokapszula.hu-t.

Főként az utóbbi példából látható, mennyire esetlegesek, a szabályozások betűje szerintiek a döntések, és persze az is, hogy itthon is kialakulhatnak domainviták - és az is, hogy itthon sem ismeretlen a domainspekulánsok szakmája. Hogy ez utóbbi pontosan mit jelent? Ajánljuk magunkat, egy korábbi bejegyzésben ugyanis részletesen leírtunk, hogyan lehet néhány regisztrációval milliomossá lenni.

Vagyont egy domainnel?

A magyar piac persze kisebb, s ennek megfelelően a megszerezhető összegek sem mérhetőek össze a külföldi piacokkal. Az Egyesült Államokban alkalmanként egy-egy domainért forintban mérve milliárdok cserélnek gazdát, hiszen egy jó cím akár több millió látogatót is jelenthet. Ugyanakkor a magyar piacot sem kell lebecsülni. Egy értékes magyar domain ma százezreket, akár milliókat érhet annak, aki jó érzékkel időben regisztrálja, és nem elveszik azt tőle, hanem sikerül megegyeznie, elárvereznie azt még idejében.

Lehet, hogy egyetlen magyar domain szerencsés eladásából nem élhetünk életünk végéig, azonban így is szép summákra tehetünk szert. A 2008-ban lezajlott első magyar domainaukció óta megszaporodtak az árverések, és egy jól elcsípett üzlettel valóban többmilliós összegek üthetik a markunkat. Ez persze csak aprópénz a nagy nemzetközi eladásokhoz képest, de ha valaki kifejezetten domainnevek adásával-vételével foglalkozik, kis ügyességgel jól élhet belőle. Ehhez persze szükséges az is, hogy tudja, mikor kell önmérsékletet tanúsítani: az olyan neveket, melyek védjegyoltalom alatt állhatnak, a tulajdonos el is bukhatja, így inkább azokat érdemes megcélozni, amelyek SEO-szempontból értékesek.

A bejegyzés trackback címe:

https://tarhelyszakerto.blog.hu/api/trackback/id/tr907293303

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Chaoyang · http://xiongyali.blog.hu 2015.03.23. 15:07:36

aze volt boom 2000 ben , mert akkoriban csinaltak kedvezmenyeket a regisztraciora, olcsob lett magyaran.

az en elso domainem 1996-ra datalodik...

Tamás Lászlók 2015.03.23. 22:28:30

A mostani díjakat már nem nagyon van hova leengedni. Egy .com domain is minimum 2x annyiba kerül.
süti beállítások módosítása