Tárhelyszakértő

Döcögősen indulnak az új domainek

2015. április 19. - NM Dani

ujgtldk_2.jpg

Már több mint ötmillió domaint regisztráltak be az újonnan bevezetésre kerülő gTLD tartományok alatt - a legnépszerűbb tartományok listája igencsak meglepő.

Ahogyan az várható volt, az egyre újabb gTLD-k bevezetésével egyre nő a regisztrációk száma is, a múlt héten már az 5 milliós határt is átléptük. A legnagyobb gTLD jelenleg a .xyz utótag - ez teszi ki az összes regisztráció 17,32 százalékát a maga 875 ezrével. Ebben ugyanakkor erősen közrejátszik az is, hogy a Network Solutions maga felel ezek 40 százalékáért, egy promóció keretében ugyanis minden .com regisztrációval rendelkező ügyfelüknek ingyen regisztráltak egy .xyz címet is.

Imádják a városokat

A második helyen áll a .网址 (.website) 350 ezer regisztrációval - ezek közül azonban mindössze kilenc darab van, amelyet nem a Domain Name System Beijing Engineering Research Center LLC regisztrált.

A dobogó harmadik fokát a .club foglalja el, amely már 200 ezer felett jár. Népszerűek ugyanakkor a lokális gTLD-k is, a .berlin például 157 ezer regisztrációt tudhat magáénak júniusban pedig újabb 90 ezret értékesítenek majd. A .nyc és a .london is igen népszerű - mi egyelőre nem büszkélkedhetünk hasonlóval, hiszen a .budapest, mint arról már írtunk, egyelőre még nem indult be.

ujgtldk_1.png

(Forrás: European Domain Centre)

.hu, .com? Ugyan, lejárt lemez.

A mai napig a nyilvánosság számára összesen 334 gTLD vált elérhetővé 226 különféle regisztrátornál. Nem mindegyik új tartomány népszerű ugyanakkor - sok város van, amely jóval kisebb számokat vár, és olyan utótagok is vannak, amelyek várhatóan meglehetősen rövid életűek lesznek. A témáról a World Hosting Days-en is beszélgettek az egyik éjszakai panelen, erről szóló írásukat hamarosan olvashatjátok majd.

Kérdés tehát, hogy mennyire válnak majd be az új címek, amelyek az online marketing szempontjából remek lehetőséget kínálnak a cégeknek a SEO finomítására és arra, hogy jobban célozva érjék el közönségeiket. A The Register szerint az első hullám jelentős veszteségeket szenvedett: tízből egy domaint nem újítottak meg regisztrálóik.

Az egyelőre küszködő tartományok között van például a .whoswho (31 regisztráció), a .rich (66) és a .web (204). Összesen 34 olyan van most, amely még 1000 alatt jár, bár ebből persze nem következik, hogy egyik sem lesz majd sikeres.

Aztán persze van néhány bizarr új domain is, mint például a heves vitákat kiváltó .sucks, amely a trollok új otthona lehet a neten. A domainpiac izgalmas évek elé néz, amíg kiderül, hogyan alakul ki az új piac, mely domainek lesznek sikeresek és melyek tűnnek feledésbe.

A bejegyzés trackback címe:

https://tarhelyszakerto.blog.hu/api/trackback/id/tr797373308

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása