Tárhelyszakértő

Így kereshetsz milliókat a domainpiacon

2015. március 05. - Tamás Lászlók

domainpiac.pngA tartalommarketingről való értekezést megszakítva ismét a domainekről beszélünk egy kicsit. Meg szeretnénk ugyanis mutatni, hogyan lehet valaki milliomos (akár milliárdos) egyszerűen azzal, ha tömegével regisztrál domainneveket.

Egyetlen domain értéke is hatalmas lehet adott esetben, ezt jól mutatja a legdrágább eladások listája. Egyetlen névért dollár tízmilliók cserélhetnek gazdát - ez azonban a ritkább eset, és nagyon, nagyon szerencsésnek kell lennünk ahhoz, hogy egy ilyen üzlet közepébe csöppenjünk. Ilyenekből elsősorban azok lehetnek milliomosok, akik korán, 15-20 éve felismerték a domainpiac jelentőségét, és beregisztrálták az insurance.com vagy sex.com domaineket.

Az igazi profik nem egy-egy nagy üzletre utaznak, amely csak talán jön be, hanem volumenben gondolkodnak. Nagykereskedőként uralják a domainpiacot, és betegre keresik magukat minimális energiabefektetéssel.

mikemannThe Mann

A piacon az egyik legismertebb figura Mike Mann (az úriember itt jobbra). Az ő nevéhez fűződik többek között a domainreigsztrálás rekordja, egyszer ugyanis 24 óra alatt 14962 bejegyzést bonyolított le. Ez magában még nem ad teljes képet virtuális birodalmáról. Cége, a DomainMarket.com jelenleg 350 ezer domaint birtokol, az üzletből pedig Mann havonta 400 ezer dollárt (körülbelül százmillió forintot) keres.

Mannt nem a lejáró, de értékes domainek, hanem az újak érdeklik. A bizniszt még a '90-es évek végén kezdte egy netszolgáltató alapításával, és még őt is meglepte, amikor ajánlatot kapott egy általa birtokolt domainre 25 ezer dollárért. Ez volt első eladott domainje, a Menus.com - amelyet 70 dollárért vett. Másnap már egy 50 ezres ajánlat landolt nála.

Csak másé ne legyen

Dan Boaz üzleti módszere egészen más, viszont annyira eredményes, hogy a Forbes is közölt róla cikket. Dan nem csereberél domaineket - magának veszi azokat százával.

Az üzletember az Egyesült Államokban egy fuvarozócéget vezet, s célja az, hogy ezt minél többen tudják. Ezért aztán nekiállt felvásárolni a fuvarozással kapcsolatba hozható elérhető domaineket. Mára szinte minden logikus szókapcsolatként előállítható cím, mint a FullTruckload.com, a HotshotTrucking.com vagy a SameDayDelivery.com a birtokában van, összesen több mint ezer darab.

Gyűjteménye mára több mint 10 millió dollár ér már, de esze ágában sincs eladni. Elsődleges domainje, az AirFreight.com a Google találati listáján a UPS, a FedEx és a DHL előtt áll, és a célja, hogy ez így is maradjon. A felvásárolt domainek segítségével nem csak több forgalmat generál saját maga számára - egyben a konkurenciának is lehetetlenné igyekszik tenni, hogy hatékonyan megjelenjen a neten.

Érdemes belevágni

A domainpiacon az ilyen mikroüzletekkel tehát többféle megközelítéssel is lehet milliókat, milliárdokat keresni. AZ első domaint 1985-ben regisztrálták, s ma már 300 millió körül járunk. Elfogytak a kétbetűs .com domainek, az a betűs domainek és a legkézenfekvőbb választások. Mégis, az élelmesek megtalálhatják azt a szegmenst, ahol minimális befektetéssel egy sikeres üzletet indíthatnak be.

A hazai piac talán alacsonyabb bevételekkel kecsegtet, de kevésbé is telített, így számtalan lehetőségünk nyílhat arra, hogy értékes domaineket regisztráljunk elsőként vagy kapjunk el, ha lejárnak. Nem is beszélve az új gTLD domainekről – a lehetőségek száma mára sem csökkent, csak egy kis kreativitásra van szükség.

A bejegyzés trackback címe:

https://tarhelyszakerto.blog.hu/api/trackback/id/tr467276091

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása